Bemutatkozás

Kedves Látogató!

 A nevem Mészáros Tamás, druida és természetgyógyász. Gyerekkorom óta foglalkozok spirituális/ezoterikus dolgokkal alap szinten. Azóta persze sokat tanultam(természetgyógyászat, fitoterápia, Bach-virágterápia, spirituális tanácsadás(tarot, asztrológia, mágia), OBOD druida képzés…) így mindennek meg lett a maga helye(neve) az életemben, már aminek létezik hely és név. Természetesen ez a tanulás soha nem érhet véget.

 Voltatok már úgy, hogy úgy éreztétek, nem a saját utatokat járjátok? Én is így éreztem. A “civil” életben is elindultam és pár érdekes döntésem miatt dolgoztam is jó pár évet. A hadseregnél lokátorműszerészként kezdtem, majd légvédelmi és rakéta tüzérként fejeztem be. Ezt követően gyárakban dolgoztam, méréstechnikusként. Informatikusként, de még szupermaketben is tevékenykedtem host-ként egy rövid ideig. Majd kórházban kezdtem el dolgozni műtőssegédként, nem sokkal később pedig műtős szakasszisztensként. Közben elvégeztem az ápolást, szakápolást és a műtős szakasszisztensit is. Itt dolgoztam a legtöbbet.

 De végül mindenből tanul az ember.

 Rá kellett jönnöm, mialatt ezen szakmákban foglalatoskodtam – amellett, hogy sok értékes tapasztalattal és baráttal lettem gazdagabb – , folyamatosan támogattam barátaimat, ismerőseimet, munkatársaimat, hozzáállásommal, kisugárzásommal, ötleteimmel, hétköznapi és kevésbé hétköznapi tanácsaimmal.

 Ezért döntöttem úgy, hogy többet foglalkoznék azzal, amivel eddig csak másodsorban, pedig az egész életemet meghatározza és kitölti. Segíteni, másoknak, használva mind azt a tudást, képességet és lehetőséget, ami kellhet hozzá.
Így született meg ez az oldal.

Druida egy AI szemével

Taystra druid egy AI szemével

 

error: Védett tartalom !!
Idho Spirituality
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie információt tárolja a böngésző és azt a feladatot hajtja végre, hogy felismerje Önt, amikor visszatér a weboldalra és segít nekünk, hogy az oldal mely részeit találja érdekesnek és hasznosnak.

A cookie-beállításokat a bal oldalon található fülek navigálásával állíthatja be.